Beni

Idén új angoltanárt kaptunk félévtől, mivel az előző babát vár, így el kellett mennie. Egy fiatal, nőt kaptunk, aki nemrég végezte el az egyetemet történelem-angol szakos tanárként. Ha jól tudom másfél évet tanított egy kisebb iskolában, mielőtt nálunk kezdett volna el dolgozni. Régebben ő is ebbe a gimibe járt, mint én, szóval ilyen téren tapasztaltnak mondható. Egy, a városunktól nem messze lévő településről jár be minden nap, néha délutánonként össze is szoktunk futni, amikor a buszra igyekszünk. Nem ismerem még annyira, mégis abba a helyzetbe kerültem, hogy alig 2 hónapos ismertség után véleményt kellett róla alkotnom.

Nemrég volt egy óránk csütörtökön (amin egyébként épp a biosz házimat tökéletesítettem), amit pár perccel előbb befejezett.Mindenkinek adott egy-egy kis papírszeletet, és arra kért minket, hogy őszintén írjuk le, hogy mit gondolunk az ő tanítási módszereiről, mi az, ami tetszik nekünk benne, és mi az, amin változtatnánk. Nos, aki ismer engem, az tudja, hogy nálam a véleményírás, az esszék, fogalmazások nem 5 perc alatt születnek meg, ráadásul volt rá kb. 3 percem, hogy valamit alkossak (ráadásul még a biológiát sem fejeztem be). Szóval arra jutottam, hogy nem írok semmit, mivel semmi sem jutott az eszembe, amit leírhattam volna. Óra után megvártam, amíg mindenki elhagyta a termet, és szóltam a barátnőmnek is, hogy most az egyszer ne várjon meg. Aztán odaléptem hozzá, és mondtam, hogy ne haragudjon, de nekem ez most nem megy. Szivem szerintem kicsit megijedt, vagy nem is tudom, de rögtön mondta, hogy ha nem szeretném, akkor nem muszály ám, meg hogy nem kötelező, stb. Kicsit bűntudatom volt utána, úgy terveztem, hogy majd a hétvégén megírom, mivel másnap nem volt tanítás, hanem csak valami diáknapféleség, ezért tanulnom sem kellett másnapra. Barátnőmmel elmentünk délután vásárolgatni, és természetesen elmeséltem neki, mi volt angolon. Egy csomó tök jó ötletet adott (bár később egyiket sem használtam fel), ezért gondoltam megírom este, nehogy elszálljon az ihlet. Szóval úgy nézett ki a dolog, hogy hazaértem úgy 8 körül, az esti rutinom után pedig kb. 11-kor arra jutottam, hogy cseppet sem vagyok fáradt, ezért végül nekiálltam. Egy órám azzal telt el, hogy mindig elkezdtem írni valamit, de mivel nem találtam megfelelőnek, rögtön ki is radíroztam. Kemény 60 perc után meguntam ezt, és gondoltam lesz, ami lesz, most már jó ez úgy, ahogy van. Három A4-es oldalt írtam, ráadásul max egy mondat volt benne, ami arról szólt, amiről kellett. Valójában én szépen levezettem a nőről alkotott képem változásait mindenféle mély gondolatokkal, metaforákkal és hasonlatokkal kiegészítve. Hajnali három volt, mire befejeztem,  de rögtön az járt a fejemben, hogy "nem, én ezt nem adhatom oda neki, mert már túlságosan is őszinte".

Másnap megmutattam a barátnőmnek,  aki mindig a legjobb tippeket adja, és azt mondta, hogy szerinte nyugodtan vigyem el neki. Megkönnyebbültem, mert igazából csak az ő véleménye az, ami igazán számít nekem. Szóval ilyen "most vagy soha" érzéssel odaadtam neki. Miután felfogtam,  hogy mit csináltam, két dolog járt a fejemben. Vagy nagyon elcsesztem az elkövetkező éveim,  vagy pont ellenkezőleg. Egész hétvégét végigizgultam,  és vártam,  hogy mi lesz.

Következő hét elején óra után adta vissza a fuzetemet, amibe írtam,  és annyit mondott, hogy köszöni szépen, meg hogy nagyon jól esett neki, amiket írtam. Ezt nem igazán tudtam hova tenni, mert azért negatívum is volt benne bőven, de az már nem az én dolgom. Azóta elég jóba lettünk egymással, sőt elvállalta, hogy teljesen ingyen felkészít nyelvvizsgára és érettségire is. Szóval jól alakult a kapcsolatunk.